Én az éjszakát szeretem (dedikált példány) [antikvár]

ne félj a hajnaltól csak még egy verset! csak még egy verset engedj megírnom hiszen az emberek szájából úgy hullnak rám a szavak s úgy ostorozzák gyönge szívem mint az északi szél ostorozza a jégbe dermedt fűszálakat én is álmodtam színes ceruzákról én is kergettem a felhők szélén táncoló lepkéket amikor anyám inget mosott a duna vízében s arcán megpihent a nap látod szavak hullnak rám megölnek s megfojtanak s a csönd is úgy telepszik hátamra mint tengerre a hínár s immár nem remélhetek békét öledben sem nem hoz megnyugvást a szádról fölszálló ének csak a jótékony éjszaka melyben varjak kerengnek megözvegyült arcod fölött látod a fekete csillagok abroncsként szorítják homlokom s látod életem a földben lobban el de ne félj a hajnaltól ne félj s amint az utolsó fénynyaláb is kialszik az éjszakai kocsmákban testemre nehéz házfalak árnyéka vetül s arcom feldereng a kései buszok párás ablaküvegén -