Daszvant árnya (dedikált példány) [antikvár]

Nem vállalt valóságunk Duchamp — lépcsőn lefelé lépegető aktja Egy ideig ott díszelgett a számítógépemen, mint háttérkép. Tehát elégszer láttam. Az ember nem is gondolná, hogy meztelen nőről van szó inkóbb egy nő fűzőbe kényszerített teste sejlik ki o darabokra tört mozgásból Ennek az aktnak az őszintesége provokál a visszavonhatat-lant sugallja és a töredékké hasadó őszinteséget, amelyet mór éppen töredezettsége miatt képtelenség felismerni úgy vállalja és mutatja meg a meztelenségét miként o mai ember a vaiósógot: felismerhetetlenül. Duchamp lefelé haladó aktja az ember nem vóliait valósága. IVliközben nézem, magamat is lótni vélem, amint kívóncslan bámulom a kép titokzatossó vált üzenetét S közben arra gondolok: IVIeztelenül lótni magamat testi szellemi mivoltomban, az én koromban mór nem a legrosszabb és legszégyenteljesebb, amit magamból mutathatok.,, az én töredezettségem is felismerhetetlenné teszi sajót bűneimet., „A művészet olyan kényszerekből meríti életét amelyeket maga ró magára a mások kényszerétől meghal" — mondja Sartre. Igaza van: ha mós kényszerére kellene meztelenül mutatnom a lelkemet meghalnék