Bővebb ismertető
ELSŐ FEJEZET
Megismerkedünk Dáriussal, barátnőjével Gizussal, a főhősünket bújtató Tattler asztalossal, a segítőkész Nyeste Palival, szenvedő alanyaink pedig szembesülnek a ténnyel: a háború ásta történelmi gödörből nem is olyan könnyű kimászni. A nagy kérdés is fölmerül: elmenni Budapestről, vagy vállalni az esetleges ostrommal járó szenvedéseket?
Valaki ütemesen megkopogtatta a csöppnyi ablakot. Nem is ablak volt az, csak amolyan szellőző nyílás, amit Tattler mester, ha jöttek a téli hidegek, rongyokkal tömött be. Később, évek multán, alkalmas fakeretet fabrikált s ebbe egy üveglapocskát illesztve, elzárta a nyílást.
- Te vagy, Gizus? - kérdezte a férfi a sezlonon fektéből felkönyökölve, majd beléhallgatott az éjszaka csendjébe, amelyet csak olykor zavartak meg a távoli vendéglőből idekószáló zenei hangfoszlányok, kurjongatások.
- Igen Én vagyok! - suttogta odakintről a jól ismert, dallamos hang.
Hősünk, akit nevezzünk Dáriusnak, kissé feljebb srófolta a petróleumlámpa kanócát, majd fölülve, szalmapapucsba dugta meztelen lábfejét s fölkelvén a zárban elfordította a kulcsot, kihúzgálta a reteszt és leoldotta róla a láncot.
- Hopp! Most fogságba estél - kapta el a belépő lány derekát.
- Ne, ne Most ne - szabadkozott a lány - láthatnád, hogy tele van a kezem
Dárius két karja menten lehanyatlott, a lány pedig a kisasztalra rámolni kezdte kosara tartalmát.