Buen Camino - Út a csillagok alatt (dedikált példány) [antikvár]

A SantiagoSaint Jean Pied de PortA vonat meglehetősen régi, ütött-kopott külseje ellenére belül összehasonlíthatatlanul tisztább az odahaza megszokottnál. A töredező sárgás műbőr ülések nem túl esztétikusak, de nem kell émelygő gyomorral kutatni, hogy a kosztól és ragacstól tartva hova üljek le. Az ablakok tiszták, könnyen lehúzhatok. Úgy látszik, a régit is meg lehet becsülni és rendben tartani. Hátizsákomat az ülésemmel szemben lévő polcra teszem. Nehéznek tűnik. Vajon mindig ilyen lesz-e - villant át az agyamon. Nem lenne jó, mert aligha fogom bírni végig cipelni az úton. Erőt veszek magamon, még el sem kezdtem a Caminot és már is kishitű vagyok. A vonat hirtelen erős rántással indul el, pont úgy, mint odahaza. Kinézek az ablakon, a fedett csarnokon átszűrődő fényben milliónyi porszem száll. Lassan kigördülünk Bayonból. Búcsút intek az állomás patinás épületének, amely a város felől nézve - fehér boltíves bejárati óratornyával, a ráépített kupolával, padlásszobáival - inkább palotának, semmint vasútállomásnak tűnik. Nem csoda, hogy ideérkeztemkor először hitetlenkedve nézem, annyira szokatlan.Kellemes borzongás fut át rajtam, kevesebb mint két óra és Saint Jean Pied de Portban leszek. Sokan csak SJPP-nek becézik. A szerelvény mindössze három vagonból áll. Ennyi bőven elég, mivel útközben csak kétszer áll meg, nagyobb települést nem érint. Saint Jean Pied de Port jelentős történelmi múltja ellenére ís kisváros. Körülnézek, nem vagyunk sokan, többségük zarándok. Könnyű felismerni őket: a megszokott útitáskák helyett hátizsákok, a hétköznapi mházatot túraöltözet váltja fel. Jó érzés látni, hogy nem a feltűnni vágyás divatos, hivalkodó színei és márkái köszönnek vissza. Az emberek ís mások, napjaink közömbössége helyett kíváncsiságot és elszántságot látok arcukon. Nagyrészt fiatalok, és idősebb hölgyek. Számos nemzet képviselteti magát. Beszélgetésüket figyelve franciák, olaszok, németek és angolok. Nagy nemzetek és történelmi hagyományok itt ís visszaköszönnek.Indulásra várva, az állomás előtti téren egy padon ülve, közel két órán át figyeltem leendő útitársaimat. Titokban abban reménykedtem, hogy egy-egy magyar szót is elcsípek. Talán ezért ís volt, hogy többször ís fel-