Bárcsak... (dedikált példány) [antikvár]

ezre 1942. április 24. _ Veszprém, reggeli oraK ^ „ ,, , . össze a vasútállomáson. Kivonult az egész Hatalmas tömeg ismerőseik is. edünk, azoknak a ho^^atartozo , ^^^^ ^ ^^^ ^^ ,^^^ ^^^^^^ ^ ^^^^^^ dogált, a vágányt szegelyezo ny kukorékolt, az állomástól von ívitottak, gyásszal a hangjukban. Lgát az ?omást nem építették nagyra. Az ablaküvegek megcsillantak a reggeli fényben. ^ , Ahogy fájó szívvel, elhomályosult tekintettel neztem a hazat, a tobbi épületet eltakaró fák és bozót sávját, a zöld lombú, végtelennek tűnő erdőket, föltettem magamnak a kérdést: vajon milcént fogom kibírni ezek nélkül? Már most tudtam: semmi sem éget ekkora hiányt a lelkemben, mint az otthon nélkülözése, hogy ki tudja, mennyi ideig nem fogom látni testvérkéimet, édesanyámat és drága Nesókámat. Iszonyú kínnal merengtem azon, mi történik, mikor már nem lesz több idő tovább búcsúzni tőlük. Mikor úton leszünk az ismeretlen felé, elhaladunk a falum mellett. Mikor átlépjük a magyar határt, nem lesz többé visszaút. Akkor már nem otthon leszünk Föl sem fogtam, mit jelent, sohasem jártam a határokon kívül. S most egyszeriben kivisznek az ismeretlenbe. Nem akarok menni, itthon akarok maradni mintoA .tf bárcsak hazahoznának Páran nevetgéltek jókedwL 5 bennünket. gát igazán jó kezűnek . elvesztették a nagy háborúban és n." 7 ' asszonyok, akik férjüket Édesanyám meggyötört arr' i ^^ ^^^ behívták katonának, jövet könnyezett szegénv mini'' ^lytak a könnyek. Egész ide- ^^ gyászolna. Képtelen fölfogni, hogy