Bárcsak... (dedikált példány) [antikvár]

ezre1942. április 24. _Veszprém, reggeli oraK ^ ,, , . össze a vasútállomáson. Kivonult az egész Hatalmas tömegismerőseik is.edünk, azoknak a ho^^atartozo , ^^^^ ^ ^^^ ^^ ,^^^ ^^^^^^ ^ ^^^^^^ dogált, a vágányt szegelyezo nykukorékolt, az állomástólvonívitottak, gyásszal a hangjukban.Lgát az ?omást nem építették nagyra. Az ablaküvegek megcsillantaka reggeli fényben.^,Ahogy fájó szívvel, elhomályosult tekintettel neztem a hazat, a tobbiépületet eltakaró fák és bozót sávját, a zöld lombú, végtelennek tűnő erdőket, föltettem magamnak a kérdést: vajon milcént fogom kibírni ezek nélkül? Már most tudtam: semmi sem éget ekkora hiányt a lelkemben, mint az otthon nélkülözése, hogy ki tudja, mennyi ideig nem fogom látni testvérkéimet, édesanyámat és drága Nesókámat. Iszonyú kínnal merengtem azon, mi történik, mikor már nem lesz több idő tovább búcsúzni tőlük. Mikor úton leszünk az ismeretlen felé, elhaladunk a falum mellett. Mikor átlépjük a magyar határt, nem lesz többé visszaút.Akkor már nem otthon leszünk Föl sem fogtam, mit jelent, sohasem jártam a határokon kívül. S most egyszeriben kivisznek az ismeretlenbe. Nem akarok menni, itthon akarok maradnimintoA .tfbárcsak hazahoznánakPáran nevetgéltek jókedwL 5bennünket.gát igazán jó kezűnek .elvesztették a nagyháborúban és n." 7 ' asszonyok, akik férjüket Édesanyám meggyötört arr' i ^^ ^^^ behívták katonának, jövet könnyezett szegénv mini''^lytak a könnyek. Egész ide-^^ gyászolna. Képtelen fölfogni, hogy