Szenteleky Kornél (dedikált példány) [antikvár]

A CSALÁDBAN, AZ ISKOLÁBAN Szenteleky Kornél életútjának megismerésében 1944 ősze fatális szerepet játszott: életének dokumentumai elpusztultak, könyvtára eltűnt, kéziratai megsemmisültek - nagyjából olyan módon, ahogyan özvegye, aki újból férjhez ment, Verbászon élt, ott érte meg a háború végét, s onnan költözött ki Németországba, Szirmai Károlynak 1969. január 15-én keltezett levelében leírta: „Kedves Szirmai! Január 9-iki levele mélyen megrendített. Azt a pontot érintette, amely mindig, mióta útnak indultunk, nagyon fájt. Sajnos, kérésének nem tehetek eleget. Boldogult férjem (Weimann esperes) nem akarva otthagyni egyházát, s ezért elhatároztuk, hogy nem menekülünk. És ezért igyekeztünk értékesebb dolgainkat biztonságba helyezni. így Kornél maszkja és minden írásának egy-egy kötete az egyházunk anyakönyveivel, az úrvacsora kelyhei és a keresztelóedényekkel együtt, egy cementhordóban a templomunkban elástuk. Egy presbiterünk - Frick bácsi, talán ismerte, mert a csatornánál volt sokáig alkalmazva -, a férjem meg én tudtunk csak róla. Miután elmentünk, és Verbászt elfoglalták, valószínűleg keresték az egyház úrvacsora- és keresztelőedényeit is és a könyveket. Frick bácsi egy otthon maradt hívőnknek elmondta a titkát, s azután azzal együtt átadták az elásott dolgokat az akkori hatóságnak. Kornélnak megmaradt újságcikkeit, melyek nem lettek felvéve a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség kiadásában megjelent sorozatba, Kornél hozzám írt leveleit, a működése alatt megjelent irodalmi folyóiratokat összecsomagoltam, és szintén biztonságba helyeztem. Mikor már a menekülők folyama elzajlott, halálos csend terpeszkedett szét, és minden percben vártuk az ellenség bevonulását. Férjem a még ott lévő német parancsnoknak befolyására hirtelen elhatározta magát az el-menésre, s sietve igénybe vettük a váratlan lehetőséget, a menekülő hadseregnek egy autóját. Két kisebb kofferon kívül alig vihettünk valamit magunkkal. Szüleim a paplakban maradtak. November 9-én édesapámat elvitték, s valószínűleg még aznap elvesztette életét, egynéhány napra rá nagybátyámmal is ugyanez történt. Közben orosz katonákat szállásoltak a paplakba, jó anyám nem maradhatott ott, s elment unokahúgomhoz a Kávé utcába. Mivel tudta, hogy mily drágák voltak nékem Kornéltól maradt emlékeim, biztosra veszem, hogy elvitte azokat magával. Rövid időre az orosz katonák házkutatást tartottak nála. Keresték a pap értékes talárjait, s mivel nem találták a remélt egyházi kincseket, az ott lévő dolgokat részben megsemmisítették, részben elszórták. A jövő év májusában édes jó anyám Jarekba került, onnan KruSevljére, ahol 1946. április 20-án meghalt " A magánember életrajza tehát szükségszerűen hiányos. A családi történet is! Manapság ugyanis többet az anyai ágról tudunk, a Sztankovitsokról egyelőre annyit, amennyit Bisztray Gyula tudott 1943-ban, amikor még kézbe vehette Szenteleky Kornél családi iratait is. Szerinte a Sztankovits család temesvári eredetű, a nagyapa Erdélyben volt mérnök, majd Pesten a posta alkalmazta. Amikor pedig nyugdQba