"Szent láncszemek, áldott állomások az örökkévalóság útján" (aláírt példány) [antikvár]

Bevezetés A címben szereplő szavakkal jellemezte Németh Károly keszthelyi református lelkész 1936-ban a Szeghalmy Bálint építésszel közösen felépített templomokat: a keszthelyi református, valamint a tapolcai és a sümegi protestáns templomokat (NÉMETH 1936b. 224). A lelkész és az építész együttműködésével elkészült három épület, és az ugyan jóval késó'bb, csak az 1990-es években megvalósult, de az 1930-as, 40-es években kettejük által elképzelt hévízi protestáns templom nemcsak a nyugat-balatoni régió protestáns gyülekezeteinek fontos istentiszteleti helyei, hanem Szeghalmy Bálint életművének jelentős pillérei, és a két világháború közötti magyar építészet nemzeti irányzatának jeles képviselői is. A négy templom megismeréséhez a legfőbb forrásokat éppen Németh Károly és Szeghalmy Bálint nyújtja. A templomokról készült leírásaikból és az egymással évekig folytatott levelezésükből kiviláglik a tervezés koncepciója és menete, ahogy az építész elvei is megjelennek. Mellettük a korabeli sajtó és szakirodalom szolgáltatja az épületek elemzéséhez a szempontokat. (A szemelvényeket eredeti helyesírással közöljük.) Ugyanakkor a legfontosabb kiindulópontot Szeghalmy Bálint hitvallása adja, ahogyan azt 1938-ban írott önéletrajzában megfogalmazta: „Tervezéseimnél főtörekvésem a nemzetközi ultramodern építészettel szemben a magyar népi építészet elemeinek korszerű és egyéni felfogásban való alkalmazása és egy uj nemzeti Irányzatú protestáns templomtipus kialakítása ( )."' A tervező munkássága e két tengely, azaz a népművészetből merítő nemzeti építészet és a protestáns építészet metszéspontján helyezkedik el. Szeghalmy Bálint jelentősége abban áll, hogy ezek követelményeinek figyelembevételével, a magyarországi templomépítészet hagyományainak felhasználásával - és saját korának törekvéseit is szem előtt tartva - egyéni stílust tudott kialakítani, amelyet felépült templomain következetesen alkalmazott. ' Életrajzom (BERECZKY 1996.13).