Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól (dedikált példány) [antikvár]

RIPPL-RÓNAI IRODALMI KAPCSOLATAIRÓL- KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SOMOGYI SAJTÓRA 'LACZKÓ ANDRÁSRippl-Rónai József a Mars-mezei Szalon 1894-es kiállításán többek között öreganyám című képével szerepelt, s ez a festmény külön is kiemelve hozott sikert. Az egyik párizsi műkritikus abszolút csodálatra méltó"-nak nevezte, majd azzal folytatta, hogy ez az erőteljes kép az öregség végtelen szomorúságának költészetéről énekel. Baudelaire az ő 'kis öregasszonyaiban' nem szomorúbb és szívbemarkolóbb."1 A he SoíVlban megjelent írás dicsérő soraiból az utolsó kettő érdekes számunkra, amelyekben a szerző párhuzamba állította a képet a költészettel, illetve a nagy szimbolista lírikus verseivel. Elsők között (vagy inkább: elsőként) figyel föl arra a francia újságíró, hogy Rippl-Rónai művészete mily szorosan kapcsolódik az irodalomhoz, s abból is a századvég modernista törekvéseihez. S hogy itt nem a véletlen játékáról vall szó, azt (még a festő Emlékezéseiben körvonalazott tények előtt) az egyik elsőként megértő magyarországi méltatása is mutatja. Lyka Károly a Budapesti Napló hasábjain írta 1900 decemberi hazai tárlatáról: Különállni, külön utakon járni: körülbelül ez a vágy hajtja Rippl-Rónait, amikor vastag tollával néhány vonást vázol, vagy üvegformát, asztalt szupraportot tervel, vagy könyvtáblát készít, avagy színes párából összeszövi az ő különleges asszonyfiguráit. Ez a vágy lobog különben minden igazi egyéniségben, és ez a vágy bántja leginkább a nyárspolgárt, aki csordatermészetű lévén, hőh óhajtja, hogy minden juhocska egyforma legyen az akolban Eszünkbe jut egynéhány író, aki hősnőjét leírván, beszél elefántcsont sziliről és keblekről, melyek hasonlatosak a fehér márványhoz. Senki sem akadt még, aki ezeknek az íróknak a szemére lobbantotta volna, hogy elefántcsont színű arc és fehér márványból való kebel nincsen a természetben. A java írók büntetlenül írhatták le ezeket a jelzőket: az olvasó megérezte, hogy egy-egy ilyen szóval meg van adva valamely jellemző vonás. Rippl-Rónai most megfesti ezt a hasonlatot, és íme, kiátkozzák ."2A két egymástól független véleményben nem csak az a fontos célzás rejlik, hogy Rippl-Rónai piktúráját értékelve nem elhanyagolható az irodalmi párhuzam; legalább ilyen lényeges még, hogy az ebből eredő és erre épülő kapcsolatok hálózatát áttekintsük, bizonyítandó, hogy az új művészeti jelenségek nem elszigetelten, hanem a múzsák testvérisége" jegyében jelentkeztek a magyar századforduló után. Rippl-Rónai életpályája, Emlékezései és gazdag levelezése tele van olyan adalékokkal és utalásokkal, amikből határozott literatúrai érdeklődés körvonalazódik. Édesanyjának írta 1894-ben: Nincs semmi, ami engem34