Parázs a hamu alatt (dedikált példány) [antikvár]

Részlet: ELŐSZÓ HELYETT írta: Arató László (Botond) Tüzet hoztam a földre, mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. (Lk 12, 49) Élesen emlékszem arra, amikor Pécsett az 1950-es évtized első felében, az idegen, elnyomó szovjet nagyhatalom érdekeit vakon képviselő Rákosi Mátyás ateista diktatúrája alatt egyik délután otthon, [Pécs, Sztálin u. (később Hunyadi János u.) 15. sz. alatti] lakásunkon arról beszélgettünk a fiatalokkal, hogyha mi egyszer majd megírhatjuk ennek az Istenhez hű földalatti ifjúságnak a történetét — amelyet ezekben a veszélyes években felvállaltunk —, akkor annak A parázs izzik a hamu alatt címet kellene adnunk. A kérdés az, hogy több mint tizenöt évvel a cserkészet magyarországi újraindulása után, érdeklik-e a teljesen más világban felnövő mai fiatalokat és egyáltalán korunk pénzcentrikus embereit azok a hősi idők, amelyeket napjainkban maguk között már csak öregurak nosztalgiázásaként emlegetnek. Ma sokak számára elképzelhetetlen az a világ, amelyet a Terror Háza is már csak tárgyakkal tud érzékeltetni. Ugyanakkor a mai fiatalok egy része könnyen hajlik arra, hogy mindenkit, aki abban a korban élt, /ertőzöttnek, a kommunizmus évtizedeitől bemocskoltnak tartson. Miközben ezt mondják, nem veszik észre, hogy az értékét vesztett, pénzéhes, Istentől elszakadt korunk is, amelyben élünk, a hazánkat évtizedeken át sújtó ateista kommunizmus hazug és önpusztító gyümölcse. Később sokat gondolkoztam azon is, hogy érdemes-e egyáltalán valamilyen elkötelezett közösségnek vagy azok egyes vezetőinek történetét vagy életrajzát megírni? Hiszen amint kihalnak azok, akik velük személyes kapcsolatban álltak, a történelem évtizedei és évszázadai eltemetik még az egykor oly jelentős emberek emlékeit is. Az elmúlt ezer évből is csupán egy-egy történelmi nagyság az, akinek az emléke itt él köztünk —, és hol vannak azok a névtelen milliók, akik helytálltak a nehéz időkben, akik hűségesen szerették az Istent, szolgálták Egyházukat és hazájukat, és értük annyi súlyos áldozatot hoztak. Nemcsak sírjuk tűnt el nyomtalanul, hanem emlékük is. Elfelejtődött mindaz, amivel önzetlenül, néha hősi körülmények között is helytálltak Istenért és hazájukért itt a Kárpát-medencében. Egyéni érdekeik helyett mindent odaadva és önmagukat feláldozva fáradoztak Isten or- 5