Ódon derű [antikvár]

Előszó Aki tud latinul, az talán jót mosolygott, amikor a Szekszárdi Vasárnap című hetilapban s most e könyv címlapján meglátta a Lanius Excubitor nevet. Nem más ez, mint csekély változtatással a nagy őrgébics. Akkor hogyan kerül ide? Két okból is. Az egyik, hogy magyar népi neve: gáborján, gábormadár, a másik pedig az a tartózkodás, amivel e sorok írója nem akarja sűrűn látni a saját nevét. Semmi baja nincs vele, előtte is tisztességben megőszült emberek viselték, de ettől még nem kell gyakran leírni, az Ódon derűhöz amúgy is valami veretes név illenék. A nyaranként szünetelő hetilapban három év alatt gyűlt össze száz apró cikk, ezeket szinte változtatás nélkül rendeztem egybe, majd a kor kiváló rajzolóinak műveivel díszítettem. Szeretném nekik haló porukban is megköszönni, hogy eloroz-HomicskoAtanaz ^ Üstökös és a Borsszem Jankó lapjairól a nekem - s remélhetőleg a Tisztelt Olvasónak is - oly kedves rajzokat. Főhajtásomat jelzi, ha kettejük portréját közlöm. (A többiekről a leggondosabb kutatással sem találtam képet, sokszor még adatot sem) Jankó Jánosról írják a lexikonok, hogy több mint 70000 rajzot készített, s legkedvesebb tanítványa Homicskó Atanáz, az orvosból lett karikatúrista volt. A kötet tartalmát szándékosan hagytam mondandóm végére: a legtöbb könywásárló nem olvas előszót, vagy csak pár sort az elejéről. Aki idáig eljut, azt inkább a kitartás, mint a kíváncsiság viszi. Közülük sokan már a hetilapban látták az ódon derű darabjait, s tudják, ebben főleg a Szekszárdon 1873-1918 között megjelent hetilapok cikkeiből, híreiből gyűjtöttem egy kis mosolyra derítő anyagot. Ha a humor széles skáláján mozog is ez a gyűjtemény, mindenképpen idegen tőle a kárörvendő röhögés, a manapság oly annyira teijedő gyerekes ostobaság, vagy éppen a mosdatlan szájú poénkodás. Nem, ez valami alapvetően más. .Tankó János