Lélek-Camino (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Debrecenben élek férjemmel, három gyermekünk, hat unokánk van, ők teszik teljessé, örömtelivé az életemet. Orvosként, közel a nyugdíjhoz kezdtem el írni először prózát, főleg memoárt, visszaemlékezéseket (Békésről, szülővárosomról), az utóbbi években inkább verseket, írásaimat Takács E. Ildikó néven jelentetem meg, a teljes keresztnevem, Erzsébet Ildikó helyett. Jelen kötetben a rövid verseimet adom közre. A versírás a kiteljesedést jelenti számomra, az önismeretben való növekedést, megmutatja, hogy az évek során hogyan változtam, hogyan reflektálok a környezetemre, a világra és annak Teremtőjére. A leírt gondolataim visszahatnak rám, arra ösztönöznek, hogy még tökéletesebben fejezzem ki magam, belső világomat, az érzéseimet, melyek tükrözik a megszerzett élettapasztalatomat és azt az értékrendet, ami formált és formál ma is. Az ihletettség pillanatai ezek, amikor a lélek legmélyéről - színek, képek, események hatására - felvillannak gondolatok és szavakká formálódva megjelennek a papíron. A pillanatvers kifejezés nagyon találó, nemcsak a rövidségére utal, hanem a megragadott pillanatra, mint mikor egy harmatcseppben felragyog az őt körülvevő világ. Külön öröm számomra, ha mást is elgondolkoztat és tovább szövi a versben elkezdett szálat, vagy átérzi, megérinti a lelkét, vagy csak mosolyt csal az arcára, derűssé