Bővebb ismertető
ismeretterjesztés: szociográfia
újabb kötetem jeles emigráns személyiségeknek szentelem, akikről már korábban, az 1980-as évek elejétől, esetleg az 1970-esek végén is írtam. Az ő sorsukban kicsit tetten érhető az anyaországi, a hazai magyarság helyzete is, hiszen innen kényszerültek elmenni, más hazát keresni. Az itthoniak, a mi nemzedékünk s még az előttünk és utánunk jövők is megszenvedték a rendszert - például a kitaszítottságot, azt a helyzetet, amely szerint mi sem igen leltük honunkat a hazában. Csakhogy általában nem az életünket kockáztattuk, csupán a szabadságunkat orozták el tőlünk, és a félelem uralta az életünket. 1 i Ok a második világháború utáni menekültek vagy az '56-os ^ iji forradalom emigránsai, akik a politikai üldöztetés vagy a kötél j általi halál elől menekültek Magyarországról. Pontosabban disszidáltak. Hiszen itthon csak így szóltak róluk a hivatalosságok. Emigránsok csak az 1990-es változások után lettek.
Ok a tizenhárom jeles személy, akiket több mint negyven éves újságírói munkásságomból emeltem ki - Ausztriától Ausztráliáig futottak, és az itthoni társadalom különböző rétegeiből kellett útnak indulniuk. A befogadó ország menekültjeiként pedig egytől egyig bizonyítottak, valakikké váltak, megbecsült, értékes állampolgárai lettek második otthonuknak. S tegyük hozzá: bármely földrészre vetette is őket a sorsuk, hasznára váltak az anyaországnak is.
Hogy az első szabadon választott miniszterelnökünk, Antall József nem vonta be őket az úgynevezett rendszerváltoztatás munkájába, ezt értetlenül fogadta a közvélemény, de maguk sem tudják feldolgozni a mellőztetést a mai napig. Jelentős veszteségként könyvelhetjük el mindannyian, utólag is, hogy lemondtunk róluk. Pedig boldogan, nagy reményekkel jöttek
' V
, • l