Bővebb ismertető
Előszó
Feleségemnek és lányomnak
A professzor bejelentette az anesztézia! előadásának címét. Ezután azt kérdezte az V. éves medikusoktól, hogy szerintük ki lesz a legfontosabb az előadóteremben. „A hallgató", hangzott az első bekiabálás, „az előadó", mondta valaki halkabban. A professzor ingatta a fejét, majd a felső padsorokból elhangzott a helyes válasz: „a beteg". „Igen - szólt a professzor a mondandóm csak úgy válik hasznossá, ha az előadás alatt állandóan jelen van a beteg személye."
A kötet történeteinek központi alakja a fiatal aneszteziológus. Az ő személye, gondjai, konfliktusai megjelennek a szakmai munkájában, módosítják a figyelmét, a helyzetfelismerő képességét. A kitalált esetek közreadásának célja az, hogy az orvostanhallgatók és a szakorvosjelöltek olvashassanak saját magukról is. Ugyanis a tankönyvek csak „száraz", tudományos tényeket tartalmaznak, és összefüggésekre világítanak rá. A szakmai folyóiratokban megjelenő esetismertetések ennél élőbbek, mert felidézik az életveszélyes anesztézia! szövődmények pillanatnyi borzalmát, de ezekből is hiányoznak a beteg, az aneszteziológus orvos és az asszisztens személyiségjegyei. A kötet történeteinek csúcspontján - egy-egy súlyos szakmai hiba miatt - életveszélybe kerül a beteg. Feltételezhető, hogy ezekhez a válságos percekhez vezető események láncolatát meghatározzák a műtőbeli csapat tagjainak személyiségjegyei, pillanatnyi lelkiállapota.
A szerző e kötetet az anesztéziai tankönyvek rövid „példatáraként" ajánlja. A történetek elolvasásával a medikusok és szakorvosjelöltek megsejthetik, milyen közel állnak minden pillanatban ahhoz, hogy szakmai hibát vétsenek. Végső soron a könyv talán a betegek hasznát is szolgálja.