Ermi furulyája (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből:Volt egyszer egy hársfa. Szelíd hajlatú dombon állt, ott ahol az út a nagy kék hegyekbe visz. Mélyzöld lombja zengett-zsongott, susogott az enyhe szélben. A pompás lombkoronát óriás törzs hordozta, éltető nedvtől átjárt rostjaival, vastag, érdes, mégis puha-eleven kérgével. Rajta keresztül szivárgott éjjel-nappal a nedvesség a magasba, s alakult lombbá, virággá, illattá meg terméssé. Lenne, ahol a törzs kiemelkedett a földből köröskörül szétágaztak a gyökerek, hatalmas, erős, rendíthetetlen talpazat gyanánt. Nem tűntek el mindjárt a földben, hanem megmutogatták roppant erezetüket a felszínen, hogy végül elmerüljenek a sötét mélységben. Igen a hársfa a földbe gyökerezett. Mélyen, mélyen a barna anyaföldbe. Ebből a barna földből nyújtózott, emelkedett fölfelé, mind magasabbra, magasabbra, egyenest bele a kéklő égbe.