Dömötör Gizella/Mund Hugó (dedikált példány) [antikvár]

Bevezető Művészettörténeti vizsgálódásainkban az 1990-es években a megváltozott történelmi viszonyoknak megfelelően felerősödött az érdeklődés az elfeledett, illetve különféle okok miatt háttérbe szorított alkotók és művek felkutatására. Különösen érvényes ez annak a hiánynak a pótlásában, ami a trianoni békedekrétumban megszabott határainkon immár kívülre került területeken dolgozó magyar alkotók tevékenységére vonatkozik. A Kádár-korszak második, enyhébb szakaszában a külföldön kibontakozott magyar művészet köréből először - ha lassan és nagyon-nagyon megkésve is - a Nyugatra távozott emigráns művészek modern, az európai kultúrával lépést tartó eredményeinek felkutatása indulhatott be. De ugyanekkor a szomszédos országokban, illetve az Európán kívül tevékenykedett magyar alkotók pályaképe napjainkig nagyrészt az ismeretlenség homályába veszett. A történelem szabta határok, a szomszédos népek között gerjesztett indulatok máig nehezítik a közép-európai régiót áttekintő, széles körű kutatásokat. Pedig csak közös munkával állhatna össze hézagmentesen és hitelesen jó néhány, eddig ismeretlen életmű, és válhatna teljesebbé tudásunk egy-egy csoport, iskola, művésztelep egészére vonatkozóan. Ennek jó bizonyságai az 1992-től megjelenő Nagybánya Könyvek eddigi kötetei. Ezek sorába illeszkedik szervesen ez a könyv is. Most is ketten, Budapestről és Kolozsvárról fogtunk össze arra, hogy a korunkban megnövekedett érdeklődésnek eleget téve egy eddig alig ismert művészházaspár, Dömötör Gizella és Mund Hugó göröngyös pályáját országhatárokat és kontinenseket átszelve a Buda-pest-Nagybánya-Buenos Aires útvonalon nyomon kövessük, és végre a közönség elé tárjuk. A művészházaspár neve ugyan ma sem teljesen ismeretlen a szakemberek előtt. Ha szóba kerülnek, mégis csak egy, talán már meg sem oldható rejtélyként, alapvető kutatásokra váró feladatként merülnek fel. Művészettörténet-írásunk e fehér foltjának felszámolásához nagy lökést adott az az örvendetes esemény, hogy 1994-ben hazai múzeumi tulajdonba kerültek Dömötör Gizella és Mund Hugó már rég elveszettnek vélt művei. Az elhunyt művészek akaratát Argentínában élő lányuk, Cornelia G. Mund de Tra-verso Laciau teljesítette nagylelkű ajándékozó gesztussal. Précsényi Árpád a Külügyminisztériumból és Mihály Mária a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból segítette a művek hazaszállítását a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe. Az ajándékozásra és a kutatásra egyaránt pozitívan ható, új történelmi szituáció teremtette meg e monográfia megszületésének körülményeit. „A házasságok a festőtelepeken köttetnek" E „közmondás" igazságát a művészházasságok gyakorisága példázza, és emeli egyben jelenségértékűvé. Elég, ha beleolvasunk Tersánszky Józsi Jenő nevezetes regényébe, A félbolond-ba, hogy megelevenedjék előttünk egy festőte-