Csízió (dedikált) [antikvár]

Csíziónak hívták azokat a latin nyelvű verseket, amelyeket neves ünnepek memorizálására szántak. A csízió tehát egyfajta öröknaptárként működött a középkorban, az egyház állandó ünnepeit és a legfontosabb szentek emlékét örökítette meg, könnyen megjegyezhető formában. A 14-15. századtól kezdve egyre inkább elterjedt a hónapokkal kapcsolatos érdekes információk, nem ritkán népszerű tudományos írások közlése. Míg a csízió eredeti jelentése, általában versekbe szedett, ünnepi naptár ,kalendárium' volt, a szónak a 16. századra már kialakult a ,népszerű tudományos leírás' jelentése. Összeállításunkkal egyrészt igyekszünk egy több mint ötszáz éves hagyományt feleleveníteni (a legkorábbi ismert és fennmaradt magyar csízió a 15. század végi Nagyenyedi-kódexben található!), másrészt igyekezünk az olvasónak egy új, különleges kiadványt átnyújtani,-amelyben az év minden napjára érdekes olvasmányt kínáló naptárt és lexikont talál. Természetesen a Csízióban magyar személyek (szentek és boldogok, királyok és államférfiak) is szerepelnek, valamint a jeles napokhoz kötődő népszokások, megfigyelések, babonák, a gazdaság tennivalói - egyszóval minden, amit egy művelt embernek tudni érdemes. A szerző, Kozák Péter lexikográfus közel öt évig gyűjtötte, rendszerezte a kötet címszavait.