Bozóky Mihály kántor élete és munkássága [antikvár]

Prológus helyett Vannak a művészetnek különös ösvényei, nem egyszer rejtett útjai. Jó ideig nem figyel rájuk a szakértelem, aztán egyszerre felfedezés tárgya lesz. Úgy is mondhatjuk: ízlések és nézőpontok sem egyeznek, és hányszor tanúságtevői lehetünk annak, hogy vélemények, kritikák szinte egyik napról a másikra más és más előjelet kapnak. Ha a zenénél maradunk, tapasztalhatjuk, hogy az eddig alig, vagy egyáltalán nem emlegetett szerzők előlépnek leporolt partitúrákkal, arcukról lehessentve a port, és helyet foglalnak olykor a legelső sorban. írhatnánk a neveket, műveket, betelnék a papírlap. Szerencsém hozta úgy, hogy hosszabb idő óta L. Kecskés András és együttesének műsorvezetője lehettem, ma is megtisztel, amikor egy-egy fellépésre fölkér. Évek alatt tanultam-gazdagodtam tőlük. Szellemi kincstáramba kerültek olyan művek, életrajzok, amelyekről alig hallottam, mellékelve mindegyikhez a tudós-lantművész jegyzeteit, értékeléseit, szóbeli közlését. Sokszor győzött meg véleménye elfektetett énektárak, instrumentális források valódi értékéről, zenei korszakok árnyaltabb ismeretéről. így volt/van ez nem csupán a profán, hanem a szakrális zene esetében is. íme, a példa: az a Bozóky Mihály, aki eddig jobbára margóra került zenetörténészek, kutatók lapjain, most (végre!] megkapja tárgyilagos méltatását, és a lapszélről bekerülhet a nagyobb érdeklődés középpontjába, ha például a Boldogasszony Anyánk népszerű énekünk (sokáig himnuszunk] e könyvben olvasható elemzését követjük. Nehéz és ezért ígéretes korról van szó: a felvilágosodás ugyanis arra is kényszerített-kényszerít, hogy az ízlés- és értékváltozásban megtörténjék egy sajátságos, mindenre kitekintő elemzés a „Gesamtkunst", azaz összművészet jegyében. Az eddigi kritikai tapasztalat kettős: vagy lebegteti a választ az eredetiségről, vagy az újat tekinti egyedüli forrásnak. Ilyenkor - és más esetekben is - a mű a legfontosabb, amelyhez napjainkban szerencsére a szellemtörténeti szemlélet ismét hozzá-