Bonyhád, a Völgység fővárosa (dedikált példány) [antikvár]

Bonyhád dicsérete Völgységünk tenyerén született ékkő, kicsi város, Mint kagylóban a gyöngy, úgy nősz gyarapodsz örömünkre. Példáján sok tisztes elődnek szorgos a néped, Bár sanyarún mér néha a sors, próbára bocsátja S nem kényezteti légvárakkal a helyt maradókat. Soknyelvű, gyökerű nép küzd itt összefonódva; Egy szívvé s lélekké képes érni a jóért. Illyés, Perczel, „honfi" Vörösmarty szava biztat, Büszke Petőfink szelleme rója a hajdani utcát. Nyomdokaikban ott lépdelnek az új avatottak: Termi a kincset festővászon s tünde zománcfény. Kő se marad meddőn, ha talentum-kézbe kerülhet, S itt-ott néha a szó se csupán gagyi ékszer a könyvben. Megsimogatlak, hozzám bújsz titkos szeretőként; Mind, ami érték bennem, lásd, néked fölajánlom. Völgységünk tenyerén született ékkő, kicsi város. /Videcz Ferenc/