Az együttleges szellem [antikvár]

LELEK A SZÓRA Ezt a vidéket ma Nagykunság néwel illetik. Nevezhetjük latinosan Cumaniának, a keleti rokonok után Kipcsa-kisztánnak, esetleg egyszerűen csak Barbaricumnak. Bármelyik nevet használjuk, Karcagot, Kisújszállást, Kunhegyest, Kunmadarast, Berekfürdőt, Túrkevét, Kunszentmártont, Kuncsorbát és Mesterszállást értjük rajta. Itt élnek a kunok maradékai. A tizenharmadik században a IV. Béla által betelepített kunok természetesen kun nyelven beszéltek. A törökség kip-csak törzséből származó kunok között a tizenhatodik században megforduló osztrák Sigmond Herberstein feljegyezte, hogy Kipcsakisztán népe „ egy tatár nyelvjárást" beszél. Megfigyelése azért különösen becses, mert már járt Oroszországban, és ott sokat időzött tatárok között, tanulmányozta is a nyelvüket, amely szintén kipcsak török nyelv. A kun nyelv, sajnos, kihalt. Ez alighanem a török hódoltság pusztításainak is tulajdonítható, amikor az enyészeté lettek Cumania falvai, s meghalt vagy elmenekült a lakosság is. A tizennyolcadik században még feljegyzik a kun nyelvű Miatyánkot, máig ez a legbecsesebb nyelvemlék. A kun nyelv még kihalása után is izgatta íróinkat, Dugonics András például Etelka című munkájában kunul beszélteti Hanzárt és Zoltánt. A magyar nyelvre átváltó kipcsak népesség azért megőrzött szavaiban, mondataiban némi sajátos ízt, részben a kun eredetű szavak nyelvi jelenléte révén is. A boza, az árkány, a kajtár és még sok-sok szó által a már kihalt kun nyelv üzen, s abban is biztosak lehetünk, hogy ha valakit, mondjuk, Karacsnak vagy Kangumak hívnak, az kun származék.