A vágy hamuja (aláírt) [antikvár]

- Helló, kislány - üdvözöltem. - Szia. Már régen vársz? - És nyújtotta a kezét, de én a másikat is megfogtam, és így kényszerítve magamhoz, álltunk egymással szemben, szorosan, jó ideig. - És? - Nevetett. - Mire vársz? Én csókoljalak meg? - Nekem ilyen irányú, hogy úgy mondjam, felsőtesti szoros kapcsolat létesítése jelenleg nem áll szándékomban - mondtam kissé megcsúszott szellemeskedéssel. Eltolt magától, és mintegy vizsgálva és kétségbe vonva épelméjűségemet, kérdezte: - Ittál? - Igen. A boldogság és a félelem kelyhében éppen forrongó nedűket... talpig ittam. Kacagott. - Ittad?! Jól van, de talpig? Azt hogyan kell? - Például amikor a boldogság nedűjével először tápláltam, erősítettem magamat, hogy meg tudjak küzdeni szerelmedért, képzeld, akkor csoda történt, és e csodával kapcsolatos azon vadonatúj kijelentésem, hogy talpig ittam azt az említett nedűt. - Nem értem, de rendben van. Megittad a nedűt, de hol itt a csoda? - A csoda? Édesem, az ott maradt. - Hülyítesz.