A magyar orvosi nyelv tankönyve (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
Az ​európai orvoslás görög „anyanyelve”, évszázados kitérők után, a XI-XIV. században latinná formálódott, két-háromszáz évvel megelőzve más tudományokat. A tudós latin nyelv a művelt Európa határok feletti közös nyelveként az XVII. század végéig az orvostudományt is meghatározta. Magyar orvosi nyelvünk legalább félezer éves. Évszázadok nemzedékei tudatosan vagy ösztönösen munkálták: „nevehomályosult” emberek és „nevükmegőrzött” jeles személyek sokasága jobbította, bővítette, pallérozta. Elődeink jól tudták, hogy a magyar orvosok közösségét is az anyanyelv, a magyar orvosi szaknyelv kapcsolja össze, és hogy a magyar orvostudomány nem létezhet magyar orvosi nyelv nélkül. A ráébredés, a magyar orvosi nyelv iránti kötelesség és felelősség érzete a hazai orvostársadalomban újra fellángolt, s talán ezért kapott orvosi nyelvünk művelése különleges jelentőséget és új lendületet. A magyar orvosi nyelv egyetemi tantárgya és tankönyve ennek az újfajta „felvilágosodás”-nak a gyermeke, és reménykedem, hogy mérföldköve is, bizonyos értelemben Lencsés György munkájának kései utóda. A szerző hiszi, hogy az olvasó különleges szakkönyvet, szokatlan tankönyvet tart a kezében, és bízik benne, hogy élvezettel és gyönyörűséggel forgatja.