Magyar művészet 1800-1850 [antikvár]

Kötése meglazult.
Lyka Károly. Magyar művészet 1800-1850. A táblabíró-világ művészete. [Budapest], [1939]. Singer és Wolfner (Pápai Ernő műintézet). 640, [4] p. 80 fekete-fehér képtáblával illusztrált. Egészvászon. / TÁRSADALOM ÉS MŰVÉSZET Két nagy történelmi dráma közé esik a korszak, amelynek művészetével foglalkozni fogunk: az egyik a napoleoni háború, a másik a szabadságharc. A közbeeső idő a felocsudásé, a lassú szervezkedésé, végül a lendületes kezdeményezésé. Az átalakulásnak ezt a menetét mutatja művészetünk is. Más volt színe és jelleme 1800-ban, más 1850-ben, hiszen közben nemcsak a politikai és a gazdasági viszonyok, hanem az ország érzülete is jelentékenyen elváltozott. Ezt a két évszámot bizonyos mértékben határkőnek vehetjük művészetünk történetében. 1800-ban már alig élt egy-kettő ama művészek közül, akik mint a barokkvilág utolsó s elkésett hírvivői még emlékeztettek a közelmúlt művészetére. És 1800-ban már nálunk is teljes erővel érezteti megjelenésének hatását az új klasszicizmus, amely mindenütt bevonul a művészeti akadémiákba s irányt szab az ízlésnek. A másik határkő az 1849-es év, amelynek zivatarában összeomlik egy félszázad lassú szervezkedési munkája. Utána más jellegű, más célú művészet alakul ki nálunk. Ha átalakulásról beszélünk, nem szabad oly folyamatos fejlődésre gondolnunk, mint amilyenre az olasz renaissance a legszebb példa. Nem is művészeti fejlődésről lesz itt szó, hanem arról, hogy megmásult művelődési tényezőink közé miképpen illeszkedett be a művészet.