Lant [antikvár]

Méltóságos Grófné, Nagyságos Aszszonyom! Sokak és nagyok azon érdemek, melyeket Nagyságod, a' tudósok és tudományok, különösen a' hazai nyelv és literatura pártfogolása, a' szebb és nemesebb ízlés terjesztése, a' szenvedő és szűkölködő emberiség gyámolítása, és, hogy most egyebekről hallgassak, tsak az egy Pesti Jóltévő Aszszonyi Egyesűletnek életre és virágzásba hozása, 's mind ekkoráig éppen oly bőltsen mint híven folytatott kórmányzása által magának szerzett. Nem láttuk-é közelebb Nagyságodat, tulajdon gyermekei gyanánt szeretett, ápolt, kedves alattvalói életekért, nem kímélve ön magáét, nem kímélve kintseit, szelid őr-angyalként, szembeszállni mintegy a' halálnak, ama napkeleten támadt, majd nyúgotnak, 's édes MagyarHazánk szívének esett, 's abból annyi vért árasztott, öldöklő angyalával? Ezeket a' ki tudja - 's ki vólna oly idegen és jártlan hazájában, hogy ne tudná? - ha elfelejthetné is, a' mit Magyarnak és Hazafinak nem lehet, nem szabad soha elfelejteni: hogy Nagyságod egy, Hazánk' 's a' hadi történetek' év-könyveiben vitézségéről 's emberségéről egyformán örökre emlékezetes nagy Magyar Hadvezérnek leánya; egy a' polgári nem kevésbé ditsőséges pályán magának hasonlóúl halhatatlan hírt nevet szerzett, de, fájdalom! hamar elhúnyt Nagy Férjfiúnak Özvegye; 's annya egy kétszer árvaságra jutott, de, hálá az egeknek, hálá Nagyságodnak érte!