Kisfaludy Károly minden munkái II. (töredék) [antikvár]

Prolog A múlt századoknak komor geniusa a magyart is egyedűl Bellona véres pályáján vezette, és így elfordulván az életnek annyi csendes örömétől, szittyai szíve egyedűl csak harczokat kedvelle; s eltökélve ott halt, tudván: hogy épen marad jól védett hazájában nemzete s királya dicső méltósága. De bármely erős vala a vérengző csatában lelki tehetsége: még is alattan marada; a szép és szelid érzések, melyek az életet kedveltetik, a lelket elragadják és a mennyei rokonságot oly nyilván hirdetik, ezek az ég legszentebb adományi be nem hathattak pánczélos mellébe. Most, midőn a köz világosodás csendes íhletése a régi vadságot lefosztá szivünkről, és a szelíd Múzsáknak már tündöklő oltárt emelhetünk; most, midőn a tudományok kedvellése, a magyar nyelv tenyésző érdeme Hunniának szerencsés lakosit egy boldog nemzetséggé teremti, most érezzük a józanabb élet boldogító malasztját.