Isten árvája [antikvár]

A táblák sarkai kopottasak, a gerinc enyhén deformált, lapjai kissé hullámosak, lapélein és néhány lapján folt található.
Ormos Gergő. Isten árvája [Regény]. Budapest (1940). Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R. T., 222 p. (Magyart a magyarnak). Egészvászon kötés. // Részlet: Akkora hópillék szédelegnek lefelé a szürke magasságból, mint egy gyerekfalat foszlós kalács. Küldik a hegyek erősen. Kosztolány s Ghymes felől. Áll már jó térdmagasságig az úton, rátelepedett az égerfák mezítelen karjára s úgy húzza, mintha súlyos fehér párnákkal aggatta volna tele valaki. Merő fehérség itt most minden. Csak odafent, a sziklák hókucsmás fején, nyírbokrok, kölyöksziklák felett morog a szürkeség. Arról küldi most a felső irányítás a havat. Szakadó formán, hajnal óta. S repesztő hideget hozzá. Szinte vacognak a hegyek. Egyfelől házak állanak az úton. Befelé menet balkézről. Apró, zsuppos fészkek. Üdögélnek a fehér hóban, mint pihés csirkék az anyjuk tollai között. Egy-egy csöpp ablak, a homlokukon. Ez a szokás erre. Dísztelenség, szegénység, ahogy a sovány föld parancsolja. Hát ilyen parasztfészkek fogják egymás kezét szép sorban, hol egyenes vonal mentén, hol töredezve, egészen a felvégig. Kocsma szakítja meg egyhelyt a rendet, aztán megint paraszti ház, udvar s így tovább.