Bővebb ismertető
Könyvkötővel újrakötött, bordázott, félbőr kötésben.
Lesage, Alain-René. Gil Blas de Santillane története I-II. kötet. Budapest. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat. Második kiadás. 484 + 473 p. Fűzött egészvászon. // Előszó: "Kétszáz és egynéhány évet kell visszamennünk képzeletünkben, ha magunk elé akarjuk eleveníteni a pillanatot, amikor Lesage René Alain tollat vett kezébe, hogy a Gil Blast megírja. 1715-ben volt ez. Lesage már 47-ik életévében járt. Lakása a Faubourg Saint-Jacquesben volt, Párizsnak tudósnegyedében, csupa kert között, nem messze a háztól, ahol a derék Perrault töltötte el munkás életét. Igazi jó polgáremberek laktak ezen a vidéken. Maga Lesage is büszkén hordta a »párizsi polgár« címet, amely után az ügyvédséget jelentő avocat-t is ki szokta volt tenni, noha életében vajmi keveset pörösködött és első volt a francia írók között, aki udvari összeköttetések keresése nélkül, csupán műveiből akart megélni. Amint kis lugasában - cabinet d'étéjében, ahogy hívta - írása felett széles, tokáteresztett, merészhajlású orrától és sűrű szemöldökétől keményen ki vonalazott arcát figyeljük, hasztalan keresnők benne - a kalandok szatirikus írójának ábrázatában - nagy életbonyolulatok és érzelmi viharok nyomait."