Ferenczy Károly (dedikált) [antikvár]

Címlapon a szerző dedikálásával! Fedlapon kisebb sérülés a könyv gerince mentén, mely meg is tört, lapjai pedig enyhén hullámosak.
Ferenczy Valér. Ferenczy Károly. Budapest, [1935]. Nyugat kiadás (Sylvester ny.). 191 + [1] p. + 24 t. Dedikált példány! Ferenczy Valér Ferenczy Károly című, 1934-ben a Nyugat Kiadónál megjelent kötete a magyar művészettörténet-írás egyik legfontosabb forrásmunkája, amely intim közelségből mutatja be a nagybányai művésztelep vezéralakjának életét, alkotói módszereit és művészetfelfogását. Mivel a szerző maga is festőművész, valamint az ábrázolt alkotó elsőszülött fia volt, a könyv egyszerre személyes visszaemlékezés, családtörténet és szakmai monográfia. A könyv kronologikus és tematikus egységekre bontva tárja fel Ferenczy Károly pályafutását. Személyes emlékek és családi háttér: Valér részletesen mesél a művészcsalád mindennapjairól, a gyermekek (Valér, Béni és Noémi) neveltetéséről, valamint édesapja zárkózott, mégis mélyen intellektuális személyiségéről. A nagybányai időszak: A kötet központi része a Nagybányai Művésztelep megalapítását, az ottani kollektív munkát és a plein air (szabadlevegős) festészet hazai kibontakozását mutatja be. Műhelytitkok és alkotói módszerek: Festőtársként Valér közvetzelről látta a nagy művek születését. Leírja, hogyan viszonyult apja a fényekhez, a színekhez, a modellekhez, és milyen technikai fegyelemmel dolgozott. Elsődleges forrásérték: Ferenczy Károly fiatal éveiről és magánéletéről szinte minden későbbi kutatás ebből a műből táplálkozik, mivel a művész rendkívül szűkszavúan dokumentálta saját életét. Kettős nézőpont: A szövegben szerencsésen ötvöződik a fiú elfogult, szeretetteljes tisztelete és a szakmabeli kolléga (a festőművész) analitikus, külső szemlélése. Bár a modern kutatások rámutatnak, hogy Valér bizonyos pontokon hézagos ismeretekkel rendelkezett apja titkaival vagy irodalmi kapcsolataival (például Ady Endre megítélésével) kapcsolatban, a kötet alapvető viszonyítási pont maradt minden későbbi Ferenczy-monográfia (például Genthon István munkái) számára. Ferenczy Valér (Körmöcbánya, 1885. november 22. – Budapest, 1954. december 23.) kiemelkedő magyar festő és grafikus, a híres Ferenczy művészcsalád tagja és a nagybányai festőiskola második generációjának képviselője. Édesapja: Ferenczy Károly festőművész, a nagybányai iskola vezéralakja. Édesanyja: Fialka Olga festőművész. Testvérei: Ferenczy Noémi (ikertestvére) gobelinművész és Ferenczy Béni szobrászművész. Művészeti nevelését édesapja műtermében kezdte, majd Nagybányán, Münchenben, Párizsban és Rómában tanult. 1911–1912-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt. Alapító tagként vett részt a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) képzőművészeti csoportban. Élete jelentős részét Nagybányán töltötte, majd 1927-ben Budapestre költözött. 1935-ben elnyerte a Baumgarten-díjat édesapjáról írt életrajzi monográfiájáért. A fedőlapot és a műmellékletet nyomta: Pápai Ernő műintézete. Első kiadás. Ferenczy Károly önarcképének (szénrajz, Nagybánya) egész oldalas fotójával mint címlapképpel. Szövegközti fekete-fehér, feliratozott, egész oldalas fotókkal és reprodukciókkal illusztrált kötet. Ferenczy Károly festményeinek részletes, számozott felsorolásával, a kötet illusztrációinak számozott jegyzékével kiegészített kötet. A könyv címlapját Ferenczy Valér készítette Ferenczy Károlynak a maga számára tervezett, de kivitelre nem került könyvjegy-vázlata alapján. Részlet a könyvből: Nem egy iró, köztük kiváló is, szokta olykor egy-egy elbeszélése főalakját hosszasan szerepeltetni, mielőtt külső megjelenésének, testi jellemvonásainak ecseteléséhez fogna, szerintem helytelenül, mert az olvasó ilyenkor már menthetetlenül megrajzolt magának lelki szeme előtt egy képet, mely aztán természetesen nem vág össze az Íróéval és sehogyan sem akar átalakulni a későn vett leirás értelmében. Az olvasó képzeletének ily ugrását - mely még nagyobb baj, ha nem költött esetről hanem történelmi valóságról van szó - elkerülendő, amidőn atyám nagyjelentőségű művészi s ezzel szorosan kapcsolatos emberi lényét igyekszem hiven érzékeltetni: először külsejét akarom felidézni. Magas, karcsú, szikár alak; szabályos arcvonások, feltűnően finom arcél. Kék szem; szőke szinek, bár haja inkább sötét. Bajusza, szakálla szőke; voltak szakállas korszakai, viszont volt teljesen borotvált, oly időben, amikor ez mifelénk még szokatlan volt s angolos különcködés számba ment. Mégis leghosszabb ideig bajuszt viselt, nem a nálunk tévesen „angol"-nak mondott formában, hanem ahogy természetes lefelé növésben takarja a felsőajkat. Élete vége felé, ötvenes éveiben, már erősen őszült; akkor gondosan nyirt, rövid szakállt viselt és bajuszát igen rövidre nyiratta, ami ajkait fedetlenül hagyva bizonyos görögösséget adott arcának, a korai, Phidias-előtti archaikus értelemben. Ritka szép arc; megnyerő, előkelő jelenség. Aki mit sem tudhatott róla, az is, futó benyomás után is igy összegezhette lényét: szép ember, finom, született ur. Fűzött papír.