Jill Tomlinson (1931 - 1976)
Soha nem akart író lenni. Operaénekes akart lenni, aztán úgy döntött, inkább családot alapít. De közbeszólt egész életét befolyásoló betegsége, így másfelé kellett teremtő energiáit elvezetni. Elkezdett egy újságíró-iskolát, és a harmadik óra után úgy döntött, hogy gyerekkönyveket fog írni.Nem volt könnyű a kezdet. Első meséjét, a Buszt, aki templomba ment-et tizenhat kiadó utasította vissza, míg végül elfogadták és képeskönyv formában megjelenhetett. Az elsőt még számos képeskönyv követte, de így idő után szűknek érezte a formát. Írt öt rövid történetet egy tyúkról, aki meg akarja látogatni a nagynénjét és a kiscsibéit.A kiadója úgy gondolta, ha ír öt hasonló hangvételű történetet, az jól illik az új, felolvasós sorozatukba. Miután jó sokat, keményen gyúrták a szöveget a kiadóval, megjelent a a Tyúk, aki nem akarta feladni, amit hamarosan követett a Macska, aki haza akart menni.A sorozat következő kötetét az egyre súlyosabb betegség árnyékában írta. Az egyre rosszabb fizikai tünetek okára éppen a megjelenéskor derült fény – Jill Tomlinson-nak sclerosis multiplexe volt, ami egy idegbénulásos betegség. De éppen ez a könyv, A bagoly, aki félt a sötétben, hozta meg a legnagyobb sikert és ismertséget. Így aztán a betegség sem szegte kedvét! Ugyan írni nem tudott, de a családja segítségével egymást követték a könyvek. Állandó, szinte megválaszolhatatlan kérdéseire választ kerestek, elvégezték a könyvekhez szükséges kutatásokat. Ugyanis minden kis állatról szóló meseregényt alapos kutatás előzte meg. Ez természetesen a végeredményen nem látszik – a tudást nem beleírta, hanem felhasználta a művekben. A könyvekben a kedvessége és a humora minden nehézséget legyőz. Emlegette is, hogy nincs még egy író, aki sem olvasni, sem írni nem tud.
Amíg tisztán tudott beszélni, nagyon szerette maga olvasni a meséit a gyerekeknek vagy a barátainak, és gyakran elment kerekesszékkel a helyi iskolákba is felolvasni. Ahogy a Hupp, a bagolyfióka vijjogását megszólaltatta, az emlékezetes maradt minden hallgatójának.
Azt mondta, azért ír gyerekeknek kis állatokról, mert így rögtön, gond nélkül tudnak az érzelmekkel azonosulni, és nem akadályozzák ebben a társadalmi előítéletek, a bőrszínük vagy anyagi helyzetük.
Tomlinson hirtelen, váratlanul halt meg, 45 évesen. De a könyveiben örökké megmarad pezsgő, szabad, gondoskodó személyisége.