Bővebb ismertető
Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket.
Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt hagy Rosette-re, írásbeli gyónását pedig a helyi plébánosra. Az örökséget más is meg akarja szerezni, a faluba pedig új lakó érkezik Morgane Dubois személyében, aki üzletet nyit Narcisse egykori virágboltjának helyén, a csokoládébolttal szemközt.
Morgene éppen olyan karizmatikus és varázslatos nő, mint Vianne, az új üzlet pedig már-már hátborzongató módon éppen olyan mágikus erővel vonzza az embereket, mint annak idején a csokoládébolt...
Joanne Harris érzelmekben, színekben és hangulatokban gazdag regénye méltó a Csokoládé sorozat eddigi darabjaihoz: összetett és magával ragadó történet barátságról, kapzsiságról, bosszúról, múltbeli vétkekről és titkokról.
Joanne Harris (teljes nevén Joanne Michèle Sylvie Harris; Yorkshire, Barnsley, 1964. július 3. – ) angol írónő. Csokoládé című regénye tette híressé, amit 2000-ben Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével filmesítettek meg.
Joanne Harris Yorkshire-ben született 1964. július 3-án, angol édesapa és francia édesanya gyermekeként. Modern és középkori nyelvészetet tanult Cambridge-ben, majd számos heroikus, de kudarcba fulladt próbálkozás után (volt rock zenész, gyógyfűkereskedő, könyvelő) engedett a gének parancsának, és egy leeds-i fiúgimnáziumban helyezkedett el franciatanárként. Itt 12 évig tanított, s ezalatt megjelentette első három regényét.
Az olvasók egy új stílus megteremtőjeként tekintenek rá, hiszen a Csokoládé c. könyve megjelenése után sorra jelentek meg a kulináris élvezeteket, érdekes helyeket, a vidéket, Franciaországot középpontba állító romantikus regények, útleírások. Ő nem így vélekedik erről. Úgy gondolja, hogy egy nagyon jól ismert és kedvelt, ám az utóbbi években kicsit háttérbe szorult írói tradíciót folytatott, ami nem más, mint az útleírás. Az angol irodalom akkoriban olyan sötét időszakát élte, amikor a megjelenő könyvek nagy része túlságosan realista volt, az irodalmat a minimalizmus, az érzelmek teljes kizárása jellemezte. Ő valami teljesen ellenkezőt csinált és ezért kedvelték meg az olvasók. Ezért elmondható, hogy nem felfedezett valami újat, inkább egyszerűen csak mert régimódi lenni. Az olvasóközönség változást várt, ki volt éhezve az érzelmekre, így az ő érzelmekkel telített regényei voltak azok, melyekre az olvasók vártak.