Bővebb ismertető
Milyen embert hozott létre a "szocialista" társadalom? Milyen, akár pozitív, akár negatív ösztönöket épített belénk a szabadság elementáris hiánya évtizedeken keresztül? Meg tudtunk, meg akartunk-e változni a bukása óta, vagy továbbra is makacsul magunkban hordozzuk az akkor kialakult reflexeinket? És milyen emberi tragédiák rejtőznek az egyszerű szókapcsolat, "a kommunizmus bukása" mögött? Efféle kérdésekre keres választ a szerző, de nem száraz fejtegetésekben, hanem számtalan emberi sorson keresztül. Évtizedek óta gyűjti ezeket a történeteket a közelmúlt fáradhatatlan krónikásaként, és az emberek megnyílnak neki, mert látják, hogy igazi empátiával szólítja meg őket.
2015-ben Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat "többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet". Az utópia hangjai című ciklus eddig öt könyvből áll, ezek a huszadik századi szovjet történelem legtragikusabb eseményeit kutatják: a nagy honvédő háborút, az afganisztáni háborút, a csernobili katasztrófát és a Szovjetunió széthullását.
A Nobel-díj odaítélése alkalmából megjelentetett írásában a New Yorker "az emlékezet őrzőjének" nevezte a fehérorosz írónőt. Olyan emlékek őrzőjének, amelyek gyakran annyira fájdalmasak, hogy "talán jobb lenne elfelejteni őket".
"Én nem szavaztam ezekre a rohadékokra! Én más rohadékokra szavaztam!"
Alekszijevics, Szvetlana művei
Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics (Szvetlana Alekszandrovna Alekszijevics), (Sztanyiszlav (ma: Ivano-Frankivszk), 1948. május 31. –) Nobel-díjas belarusz író és oknyomozó újságíró.
1948-ban született ukrán és fehérorosz szülőktől az ukrajnai Sztanyiszlavban, de Fehéroroszországban nőtt fel. Iskolái elvégzése után helyi újságoknál dolgozott, majd a minszki Nyoman irodalmi lap munkatársa lett.
Újságírói pályafutása során elbeszéléseket írt olyan drámai események szemtanúival készült interjúk alapján, mint a második világháború, a Szovjetunió afganisztáni háborúja, a Szovjetunió felbomlása vagy a csernobili atomkatasztrófa. A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network szervezet menedéket ajánlott neki és a következő évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben élt. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe.