Testnevelési utasítás II. - Testnevelési és sportágak 6-C. füzet [antikvár]

A cselgáncs a japán önvédelmi módszernek, a Jiu-Jitsunak nemcsak értelmileg, hanem hangzásban is legmegfelelőbb magyar fordítása. A Jiu-Jitsu szószerint "lágy művészetet", lágyrész, azaz izommegtörést jelent. A virágos keleti nyelv képletes értelmezése szerint a lágyság nagyobb erők előtt való meghajlást, hátrálást jelenti - a győzelem érdekében. Vagyis cselt és ravaszságot! A művészet alatt a cselek és fogások terén elért virtuózitást kell értenünk, melynek célja az ellenfél testének elakasztása, átbuktatása, meglepetéseknek ügyesen, "művészettel", észrevétlenül való előkészítése, az ellenfél győzelmi szándékának megtörése, elgáncsolása. (Gáncsolni t. i. nem csak lábbal lehet.) A cselgáncs az ellenfél erejét, küzdőképességét töri meg ravasz fogásokkal, minden eszközzel. A cselgáncs Kínából származik, de a japánok érdeme, hogy a mai "tökéletesen kifinomodott" állapotába emelkedett. Ősi, kezdetleges alakjában "Tai-Jitsu"-nak nevezték. A Tai-Jitsu néhány ütés és néhány durva fogásból állott, melyek minden esetben törést okoztak. Négy ütés közülük pedig halálos volt. Az ütéseket a kőkeménnyé edzett kézéllel hajtották végre. Jellemző a japánokra, hogy már évszázadokkal előttünk ismerték azt a természeti igazságot, hogy ha az ütőfelület keskenyebb, élesebb, kisebb, sokkal nagyobb az egy helyre összpontosult erőhatás, mintha nagy felületen oszlanék meg az ütés ereje. Ezenkívül például az ütést vagy vágást még igen pontosan "helyezni" is lehet. (Az újabb japán módszer azonban nem ellensége az ökölütésnek sem, különösen oly esetben, ahol az erős rázkódástól vár eredményt.)