Thalassa 1998/2-3. [antikvár]

Tengelyi László Az ötvenes évek vége és a hatvanas évek eleje: ha mai törekvéseink forrásait kutatjuk, ehhez az időszakhoz kell visszatérnünk. Ezekben az esztendőkben születtek meg azok a sajátos kérdések, különös alapszavak és vakmerő kezdeményezések, amelyek a filozófiai gondolkodás jelenkori arculatát kialakították. Itt találkozunk első szellemi kortársainkkal. Heidegger, Merleau-Ponty, Lévinas és Henry új kezdetet teremtenek a fenomenológiában; Gadamerrel és Ricourrel színre lép a filozófiai hermeneutika; LéviStrauss, Lacan, Foucault és Barthes a strukturalizmust szembefordítják Sartre és Camus egzisztencializmusával; Searle-lel az Austintól eredő beszédaktus-elmélet az analitikus filozófia középpontjába kerül; Habermas és Apel első munkáikkal lépnek a nyilvánosság elé; Derrida Husserllel, Lévinasszal és Freuddal, Deleuze Kanttal és Nietzschével szánja el magát nagyszabású számvetésre. A filozófiai etikában is új utak nyílnak. Ez idő tájt kísérlik meg először francia gondolkodók újraértékelni a vágy etikai szerepét. Ez a kísérlet soha nem látott mértékben megnöveli a pszichoanalízis filozófiai jelentőségét. Olyan vállalkozás kezdetei bontakoznak ki az említett időszakban, amely ma is érdemes a figyelmünkre. Ricoumél, Lacannál és Lévinasnál bukkanhatunk e kezdetek nyomára. Aligha tudnánk azonban eligazodni azon, amit találunk, ha nem alkotnánk előzetesen képet arról, hogy mit is jelent a vágy etikai szerepének újraértékelése. Ősrégi és mélyen meggyökeresedett morálfilozófiái elképzelés, hogy az erkölcsi öntudat és a gyakorlati ész szembenáll a vágyakkal és a hajlamokkal. Ezt az elképzelést kérdőjelezik meg azok a gondolkodók, akikkel foglalkozni fogunk.